Humormaraton Rejtő 111 I Humor maraton

 

Humormaraton - Rejtő 111

humoristák, stand up comedy fellépők non-stop műsora

Rejtő Jenő születésének 111. évfordulójának emlékére

2016. április 2-3

Budapest, Bethlen Téri Színház, VII. kerület, Bethlen tér 3.

 

Rejtő 111 - humormaraton Rejtő Jenő emlékére

Rejtő 111 – 24 órás humormaraton Rejtő Jenő születésnapjára emlékezve


A Humormaraton a 2014-ben indult Kabaré Maraton folytatása, amelynek keretében a Stand Up Brigád humortársulat emlékezik egy legendás íróra, Rejtő Jenőre. egy legendás kabarészínházban, a Bethlen Téri Színházban.

Március 29-én ünnepeljük a magyar irodalom és a humor egyik legjelentősebb alakjának, Rejtő Jenőnek a születésnapját, amelyről társulatunk évről évre igyekszik egy-egy emlékezetes színházi/kulturális eseménnyel megemlékezni.

Rejtő Jenő életrajzát itt olvashatod el: Rejtő Jenő élete

 

2014 márciusában, 80 év szünet után, a „Bethlen Téri Kabaré” című bemutatónkkal visszatért a pesti kabaré a Bethlen Téri Színház falai közé.

Ebből az alkalomból a Stand Up Brigád humortársulat és a Bethlen Téri Színház 2016. április másodikától egy 24 órás kabaré maratonnal állít emléket hazánk egyik legolvasottabb írójának, a 37 évesen munkaszolgálatban elhunyt Rejtő Jenőre, aki a közismert légiós és western regényei mellett számos színdarabot, librettót és kabarétréfát is jegyzett.

A Humormaraton programjában 24 órán keresztül kabaréjelenetek, stand up comedy produkciók, önálló humorestek, zenés produkciók váltják egymást Humorfesztivál-díjas, Karinthy-gyűrűs, Bonbon-díjas humoristák, kabarészínészek és amatőr humoristák előadásában.

A Humormaraton műsorfolyamában a Rejtő-jelenetek, a stand up comedy produkciók, mellett lesz „Rádiókabarés humoróra”, valamint a Dumakabaré című műsor tv-felvétele is.

 

 

Humormaraton

Humormaraton fellépők

 

Rejtő 111 – Humormaraton


A Humormaraton keretében tehát 24 órán keresztül kabaréjelenetekkel, tréfákkal, zenés paródiákkal idézzük meg a pesti kabaré aranykorát, de a műsorban helyet kap a humor napjainkban legnépszerűbb ága, a stand up comedy is.

Lesz itt bábkabaré és bemutatjuk azt is, hogy a kortárs tánc és a humor milyen jól megfér egymás mellett. A fellépők között megtalálhatók Karinthy-gyűrűs humoristák, a Showder Klub népszerű stand-up előadói, a Dumakabaré, a Comedy Central és a Rádiókabaré ismert nevettetői, valamint fiatal, feltörekvő humortitánok. A programban stand up, open mic, kabaré, önálló estek, zenés produkciók váltják egymást 24 órán keresztül, de lesz humoros vetítés, valamint pikáns poénok órája Kovival.


Humormaraton fellépők

A Humor maraton műsorában fellépnek: Aradi Tibor, Beleznay Endre, Éles István, Erdei Sándor, Fülöp Viktor, Gombos Szabolcs, Gombos Tibor, Ihos József, Kovács István Kovi, Kövesdi Miklós Gábor, Lorán Barnabás Trabarna, Maksa Zoltán, Orbán Sándor, Polgár Peti, Rekop György, Somogyi András, Sulyok Péter, Straub Péter, Straub Dezső, Szántó Sándor, Szép Bence, Tárnok Marica, Ürmös Zsolt, Varga Ferenc József, Wéber Tamás, Zadam és még sokan mások.

 

Humormaraton 2016

Program*


2016. április 2., szombat:


19-00-22.00 – DUMAKABARÉ – az ATV nyilvános felvétele a Stand Up Brigád és a Vidám Színpad művészeivel (Beleznay Endre, Aradi Tibor, Varga Ferenc József, Szikra László, Erdei Sándor, Éles István, Szántó Sándor, Straub Dezső)
22.00-22.5022.00-22.50 – GEGMENŐK a Comedy Central humoristáival (Fülöp Viktor, Gombos Tibor, Gombos Szabolcs)
23.00-23.5023.00-23.50 – PONYVAKABARÉ - Rejtő Jenő művei alapján (Beleznay Endre, Éles István, Köllő Babett, Szép Bence, Ürmös Zsolt)


2016. április 3., vasárnap:


0.00-0.30 – VAK-TÖLTÉNYEK – Sulyok Péter „láthatatlan” comedy estje
0.30-1.00 – A VIDÉK 50 ÁRNYALATA – Szikra László önálló estje
1.00-1.50 – PIKÁNS POÉNOK ÓRÁJA - Kovács Kovi Istvánnal
2.00-2.50 – OPEN MIC NIGHT – Filléres Kabaré
3.00-3.50 – OPEN MIC NIGHT – Filléres Kabaré
4.00-8.50 – VAKKOMONDOR MARATON (Az ATV hírmagyarázó humor műsorának vetítése. Főszerepben: Beleznay Endre)
9.00-9.50 – RÁDIÓKABARÉS HUMORÓRA (Orbán Sándor, Wéber Tamás, Ürmös Zsolt, Szép Bence)
10.00-11.00 – FILMVETÍTÉS GYEREKEKNEK - Kemény Henrik: Vitéz László
11.00-11.50 – VICCES, KIRÁLYKISASSZONY? - humorelméleti mesejáték gyerekeknek
12.00-12.50 – KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS gyerekeknek
13.00-13.50 – ÉRETTSÉGI FELKÉSZÍTŐ – stand up matiné Gaál Danival és Kuli Bálinttal
14.00-14.50 – REJTŐ 111 – kerekasztal beszélgetés (Thuróczy Gergely (Rejtő-kutató (PIM), Kövesdi Miklós Gábor író-humorista) Moderátor: Szép Bence)
15.00-15.50 – STAND UP COMEDY - Kövesdi Miklós Gábor, Szántó Sándor  
16.00-16.50 – MARICA BÁBSZÍNHÁZA
17.00–17.50 – ZADAM TÁRSULAT
18.00-19.00 –  STAND UP COMEDY - Lorán Barnabás Trabarna, Somogyi András, Ihos József.

*A humormaraton program- és poénváltoztatásának jogát a szervezők fenntartják!


Rendezvényre programok

Fellépők rendezvényre

 

 

Rejtő 111 – Humor Maraton nyilvános jegylista


1.

Teljes árú jegyek:

24 órás bérlet (április 2.19h - április 3. 19h): 4500 Ft

Dumakabaré (szombati napi) jegy (április 2.19h - április 3. 02h): 2500 Ft

Vasár / napi jegy (április 3.10h - április 3. 19h): 2500 Ft

Vicces, királykisasszony?!? (április 3. 11h-13h): 1500 Ft

Stanna és Panna - In’n’Out (április 3. 16h-19h): 2000 Ft

Kedvezményes jegyek:

24 órás bérlet:

VII. kerületi lakosoknak: 3600 Ft

Diák, nyugdíjas kedvezmény: 2700 Ft

Napi jegyek kerületi, diák és nyugdíjas kedvezménye:

Dumakabaré (szombati napi) jegy (április 2.19h - április 3. 02h): 1800 Ft

Vasár / napi jegy (április 3.10h - április 3. 19h): 1800 Ft

Vicces, királykisasszony?!? (április 3. 11h-13h):

Kerületi, diák, nyugdíjas kedvezmény: 1200 Ft

3 éves kor alattiaknak 200 Ft-os „ölbenülős” jegy váltható

Stanna és Panna - In’n’Out (április 3. 11h-13h):

Kerületi lakosoknak: 1600 Ft

Diák, nyugdíjas kedvezmény: 1500 Ft

 

2.


24 órás bérlet (április 2.19h - április 3. 19h): 4500 Ft

VII. kerületi lakosoknak: 3600 Ft

Diák, nyugdíjas kedvezmény: 2700 Ft

Dumakabaré (szombati napi) jegy (április 2.19h - április 3. 02h): 2500 Ft

Kerületi, diák és nyugdíjas kedvezmény: 1800 Ft

Vasár / napi jegy (április 3.10h - április 3. 19h): 2500 Ft

Kerületi, diák és nyugdíjas kedvezmény: 1800 Ft

Vicces, királykisasszony?!? (április 3. 11h-13h): 1500 Ft

Kerületi, diák, nyugdíjas kedvezmény: 1200 Ft

3 éves kor alattiaknak 200 Ft-os „ölbenülős” jegy váltható

Stanna és Panna - In’n’Out (április 3. 16h-19h): 2000 Ft

Kerületi lakosoknak: 1600 Ft

 

Diák, nyugdíjas kedvezmény: 1500 Ft

 

A Kabarémaraton 2014 és Kabarémaraton 2015 korábbi programjai elérhetőek itt:

Kabaré Maraton

 

Gyerekműsor


A HumorMaraton szeretettel várja a humor szerelmeseit!

 

Bűvészműsorok, gyerekműsorok, humorista fellépők linkjei

Stand Up Fellépők I Gyerekműsor videók I Esküvőre meglepetés I Születésnapra ajándék I Humorista videók I Humorista rendezvényre I Bűvész IBűvészműsorok I Esküvőre ajándék I Videók I Fellépők I Mondom a magamét I Műsorvezető I Műsorvezető rendezvényre I Esküvőre különleges ajándék ISzületésnapra különleges ajándék I Bűvész óvodába I Bűvész iskolába I Dumaszínház I Házassági évfordulóra ajándék I Standup fellépők I Házassági évfordulóra meglepetés I Humoristák I Frizbi I Dumaszínpad műsorok I Kabaré I Humoristák rendezvényre I Humorista blog I Rendezvényre humoristák IEsküvőre Stand Up I Kabaré Kommandó I Standup I Születésnapra ajándék I Iskolai műsor I Humorista árak I Stand Up Humorista I Bűvészműsor óvodába IBűvészműsor iskolába I Gyerekműsor megrendelés I Gyerekműsorok I Gyerekműsorok megrendelés I Stand Up fellépők I Gyerekműsorok megrendelése előttI Gyerekműsor Blog I Gyerekműsor I Gyerekműsorok I Bűvészműsor I Bűvészműsor Blog I StandUp Fellépések I Gyerekműsorok rendelésHumoristák az RS9 Színházban Rádiókabaré fotók I Stand Up Comedy humoristák I Lakodalom meglepetés I Műsor lakodalomStand Up fellépő I BűvészshowGyerekműsorok I Bűvész Show I Bűvész rendezvényre Humoristák jótékonysági fellépése Rakaczki BencéértBethlen Téri KabaréIngyenes StandUp Budapesten I Humoristák a Nóta Tv-nMűsorvezető rendezvényreHumorista megrendelése saját szervezésű rendezvényreHumoristák megrendelése előtt - tippek I Humoristák kabaréjaGegmenőkGegmenők - Humoristák videóiGegmenők Nóta TvHumoristák KecskemétenHumoristák májusbanHumoristák KecskemétenHumorista előadókHumorista és a Puli SpaceSzép Bence a RádiókabarébanÚjabb Gegmenők videók - 4Humoristák a Művészetek Völgye 2013 programjábanHumoristák Vasváron és BükönTanácsok házi pálinkafőzéshezHumoristák a VölgybenHumorista tehetségkutató

AdobeGoogleMicrosoftApplew3

HumorMaraton I Humor maraton I Humormaraton fellépők I Kabaré Maraton jegyvásárlás I Kabaré Maraton 2015 I Kabaré Maraton Kovi I Kabaré Maraton Bethlen Téri Színház I Kabaré Maraton humoristák I Kabaré Maraton közreműködők I Kabaré Maraton Open mic I Kabaré Maraton humorista fellépők I HumorMaraton humorista tehetségkutató I Humormaraton műsor I Rejtő 111 I

humor maraton műsor I humormaraton program I humormaraton 2016

Kabaré Maraton humoristák közreműködésévelKabaré Maraton 2016

Stand Up Comedy fellépők, kabarészínészek és Dumakabaré-felvétel Kabaré Maraton 2016-on!


 

Kabaré Maraton 2016

stand up comedy fellépők, humoristák, kabarészínészek közreműködésével

2016. április 2-3

Budapest, Bethlen Téri Színház, VII. kerület, Bethlen tér 3.

 

Kabaré Maraton 2015

A Kabaré Maraton 2015 plakátja – 24 órás humorfolyam Rejtő Jenő születésnapjára emlékezve


A Kabaré Maraton a Stand Up Brigád humortársulat tisztelgése egy legendás író (Rejtő Jenő) emléke előtt egy legendás kabarészínházban (Bethlen Téri Színház).

Március 29-én ünnepeljük a magyar irodalom és a humor egyik legjelentősebb alakjának, Rejtő Jenőnek a születésnapját, amelyről társulatunk évről évre igyekszik egy-egy emlékezetes színházi/kulturális eseménnyel megemlékezni.

2014 márciusában, 80 év szünet után, a „Bethlen Téri Kabaré” című bemutatónkkal visszatért a pesti kabaré a Bethlen Téri Színház falai közé.

Ebből az alkalomból a Stand Up Brigád humortársulat és a Bethlen Téri Színház 2016. április másodikától egy 24 órás kabaré maratonnal állít emléket hazánk egyik legolvasottabb írójának, a 37 évesen munkaszolgálatban elhunyt Rejtő Jenőre, aki a közismert légiós és western regényei mellett számos színdarabot, librettót és kabarétréfát is jegyzett.

A Kabaré Maraton programjában 24 órán keresztül kabaréjelenetek, stand up comedy produkciók, önálló humorestek, zenés produkciók váltják egymást Humorfesztivál-díjas, Karinthy-gyűrűs, Bonbon-díjas humoristák, kabarészínészek és amatőr humoristák előadásában.

A Kabaré Maraton műsorfolyamában a Rejtő-jelenetek, a stand up comedy produkciók, mellett lesz „Rádiókabarés humoróra”, valamint a Dumakabaré című műsor tv-felvétele is.

 

 

Kabaré Maraton fellépők


A Kabaré Maraton humorista fellépői többek közt: Aradi Tibor, Beleznay Endre, Maksa Zoltán, Erdei Sándor (Rokker Zsoltti), Varga Ferenc József, Fülöp Viktor, Gombos Szabolcs, Gombos Tibor, Polgár Peti, Somogyi András, Kövesdi Miklós Gábor, Szente-Veres Adrienn, Szép Bence, Ürmös Zsolt, Kovács "Kovi" István, Lorán Barnabás Trabarna, Rekop György, valamint a Stand Up Brigád humorista tehetségkutató rendezvényein legjobbnak bizonyult amatőr humoristák.

 

A Kabaré Maraton 24 órás időtartama alatt terveink szerint több mint 30 profi és amatőr humorista szórakoztatja a Bethlen Téri Színház nézőterén a közönséget.

 

Rendezvényre programok

Fellépők rendezvényre

 

A Kabaré Maraton 2016 program

 

A Kabarémaraton korábbi programjai elérhetőek itt:

Kabaré Maraton

 

A program feltöltés alatt!


A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!


A Kabaré Maraton szeretettel vár!

 

 

Bűvészműsorok, gyerekműsorokhumorista fellépők linkjei

Stand Up Fellépők I Gyerekműsor videók I Esküvőre meglepetés I Születésnapra ajándék I Humorista videók I Humorista rendezvényre I Bűvész IBűvészműsorok I Esküvőre ajándék I Videók I Fellépők I Mondom a magamét I Műsorvezető I Műsorvezető rendezvényre I Esküvőre különleges ajándék ISzületésnapra különleges ajándék I Bűvész óvodába I Bűvész iskolába I Dumaszínház I Házassági évfordulóra ajándék I Standup fellépők I Házassági évfordulóra meglepetés I Humoristák I Frizbi I Dumaszínpad műsorok I Kabaré I Humoristák rendezvényre I Humorista blog I Rendezvényre humoristák IEsküvőre Stand Up I Kabaré Kommandó I Standup I Születésnapra ajándék I Iskolai műsor I Humorista árak I Stand Up Humorista I Bűvészműsor óvodába IBűvészműsor iskolába I Gyerekműsor megrendelés I Gyerekműsorok I Gyerekműsorok megrendelés I Stand Up fellépők I Gyerekműsorok megrendelése előttI Gyerekműsor Blog I Gyerekműsor I Gyerekműsorok I Bűvészműsor I Bűvészműsor Blog I StandUp Fellépések I Gyerekműsorok rendelésHumoristák az RS9 Színházban Rádiókabaré fotók I Stand Up Comedy humoristák I Lakodalom meglepetés I Műsor lakodalomStand Up fellépő I BűvészshowGyerekműsorok I Bűvész Show I Bűvész rendezvényre Humoristák jótékonysági fellépése Rakaczki BencéértBethlen Téri KabaréIngyenes StandUp Budapesten I Humoristák a Nóta Tv-nMűsorvezető rendezvényreHumorista megrendelése saját szervezésű rendezvényreHumoristák megrendelése előtt - tippek I Humoristák kabaréjaGegmenőkGegmenők - Humoristák videóiGegmenők Nóta TvHumoristák KecskemétenHumoristák májusbanHumoristák KecskemétenHumorista előadókHumorista és a Puli SpaceSzép Bence a RádiókabarébanÚjabb Gegmenők videók - 4Humoristák a Művészetek Völgye 2013 programjábanHumoristák Vasváron és BükönTanácsok házi pálinkafőzéshezHumoristák a VölgybenHumorista tehetségkutató

AdobeGoogleMicrosoftApplew3

Kabaré Maraton I Kabarémaraton I Kabaré Maraton fellépők I Kabaré Maraton jegyvásárlás I Kabaré Maraton 2015 I Kabaré Maraton Kovi I Kabaré Maraton Bethlen Téri Színház I Kabaré Maraton humoristák I Kabaré Maraton közreműködők I Kabaré Maraton Open mic I Kabaré Maraton humorista fellépők I Kabaré Maraton humorista tehetségkutató

Ajánlatkérés

Név *
Megszólítás - válassz az alábbi lehetőségekből
Telefon *
Email cím *
Igényelt produkció - válassz az alábbi lehetőségekből

Rendezvény dátuma / a fellépés kezdési időpontja

Rendezvény jellege (céges/falunap/magán stb.)
Pontos helyszín, színpadi körülmények
Egyéb információk (preferált fellépők, további információk az árajánlathoz)

Aktuális

Reflektorfény