Ha nem hívsz, nem röhögsz!

A weboldalon a rosszkedv megzavarására alkalmas műsorelemek találhatók!

Díjat nyertem a Magyar Televízió műsorában!

Szép Bence a Mondom a magamét c. műsorban az MTV-n

A Magyar Televízió "Mondom a magamét" című humorista-tehetségkutatója volt az első tv-műsor, ahol Stand Up Comedyvel léptem fel. A műsor a hírek szerint kiváló nézettségi adatokat produkált 2009-ben, amit én is érzékeltem, hiszen korábban soha nem tapasztalt mennyiségben kaptam gratulációkat, üzeneteket, meghívásokat.

A műsor elődöntőjének felvételére gondosan összekészített ruhámat persze otthon hagytam, de szerencsére a Frányó házaspár volt oly' kedves inget kölcsönözni nekem! A képen látható, két számmal nagyobb ruhadarabért azóta is örök hála!

A döntő sem ment simán, mivel a felvételt csak hatalmas csúszással tudtuk elkezdeni, a számomra nagyon emlékezetes és sikeres szereplésnek akkor még kevésbé tudtam örülni, mivel rohannom kellett Gödöllőre, a Trafóba, fellépni Bödőcs Tibivel.

Akkor szontyolodtam el csak igazán, amikor szembesültem azzal, hogy milyen sok múlik a felvétel vágóján. (Ez úgy néz ki, sajnos, az örök rákfenéje lesz a televíziós fellépéseimnek...) Megértem én, hogy bele kell férni a műsoridőbe, de miért pont úgy kell megvágni az anyagaimat, hogy a poénok véletlenül se legyenek érthetőek?!

A tehetségkutató után több alkalommal voltam az MTV különböző műsorainak vendége, az egyik után rájöttem, hogy a délutáni beszélgetős műsorokban, közönség nélkül, pusztán csak az operatőrnek Stand Up-olni nem olyan nagy élmény...

Szép Bence Stand Up Comedy Humorista

A Stand Up Comedy Humorista a dumaszínházi produkciók mellett humoros gyermekműsorokat is készít, erről bővebben a Családi szórakozás menüpontban olvashatsz, vagy ha ide klikkelsz!

Esküvői partikon, leánybúcsúkon, lakodalmakban is fellép, bővebb információért klikk ide!

A Kabaré Kommandóról a fenti menüsorra, vagy ide kattintva olvashatsz!

Stand Up Comedy fellépés a tv2-n

Fellépés a tv2 szilveszteri műsorában

Ön itt tartózkodik: Kezdőlap